Veszprémi történetek

Gondolatok, helyzetjelentés két szemszögből

Dallos Andrásné, Eszter

Augusztussal véget ért a nyár. Csendesebb a ház, már a hónap végén érezhető volt még a gyerekek viselkedésén is az ősz közeledte. A hónap elején erős vihar söpört végig a városon. A közeli óvoda tetejét lesodorta a szél, a Házgyári út 1-ben is károkat okozott. Az amúgy is rossz állapotú lépcsőházat megtépázta, a tetőn a liftház maradványait szétterítette a szél a most elkészült tetőn és a parkolón. Napokig tartott a ház sebeinek betapasztása, egyre több a folt a hajdani büszke üveges lépcsőházon Ismét elkezdődött a félelem a téltől, a huzatos folyosókat járva nem volt nehéz elképzelni, mitől retteg itt mindenki.

A hónap közepén rendkívüli lakógyűlést tartottunk, nagyrészt az elkövetkező felújítási munkák kapcsán. A hónap első felében szinte folyamatosan a fűtésről és liftről kérdezgettek a lakók. Meglehetősen nehéz volt újra és újra elmondani, kinek-kinek egyszerűbben, vagy racionálisan, az e-on tartozással s egyéb kizáró okokkal alátámasztva megmagyarázni, hogy itt pedig az idén sem lesz központi fűtés. A lifttel kapcsolatban sok volt az ellenvélemény, melyeket nagyrészt a házban keringő pletykáknak, s az eltorzított információknak köszönhettünk. A lakók a közgyűlésen elfogadták, s megszavazták a felújításokat. A portaszolgálatot, s a kamerák felszerelését mondhatni, mindenki kívánatosnak tartotta.  A lift is elfogadásra került a félreértések tisztázása, s a használati feltételek megbeszélése után. Bár többen élnek a felsőbb szinteken mozgáskorlátozottak, s betegek, kiknek komoly nehézséget jelent a napi lépcsőzés, mégsem gondolom, hogy a velük való együttérzés vezette a lakókat a döntésben. Azt éreztem, hogy a lakók azt most már megértették, hogy a lift valaminek a kezdete, amihez hozzá tartozik a portaszolgálat, a szép, új előcsarnok. Most látják a tervekből, tudják a Miklóssal és Norbival történt közös teázásból, hogy belátható időn belül olyan körülmények közt fognak élni, mint az itt hőn áhított lakótelep. Nagyon remélem, hogy mindez majd elhoz egy szemléletbeli változást is, a környezetük, s önmaguk megbecsülését. Ez magában is jó eredmény.

A hónap végén tartott teadélutánra kb. húsz lakó jött el. Igyekeztünk oldott hangulatot teremteni, nem a hivatalos lakógyűlés formát. Itt is szó esett a fűtésről, szigetelésről, nyílászárókról. Miklós ajánlatát a nyílászárók cseréjének megkönnyítésével kapcsolatban többen komolyan fontolóra vették, s kérik az ablakok, ajtók felmérését, árajánlatot. A nyolcadik emelet egyik lakója maga szedte ki bejárati ajtaját, várva az új beszerelését. Ami ezen a teadélutánon nekem örömet jelentett, az, hogy több, eddig teljesen passzív és szkeptikus lakó is megjelent, reményt adva a további közösségi programok szervezéséhez.

A nyár vége az iskolakezdetet, a pótvizsga időszakot is jelentette. Július végén, augusztus elején hamar kiderült, hogy az ebben a pótvizsgaszezonban segíteni már nem tudunk, de a jövőt illetően tanulságos volt a gyerekkel való foglalkozás. Három fiú készült pótvizsgára, ebből egy volt sikeres. A siker persze relatív, mert a 17 éves Gyula csak a húszas számkörben képes számolni, az olvasás is nehézséget jelent. Mesélt nekünk iskolai kalandjairól, a füstjelzők rongálásáról, a dohányzásról, a tanárok változatos bosszantásáról. Nem irigylem az iskolát, és megértem, hogy lehetőleg ne a kisebb gyerekek közé kerüljön a túlkoros tanuló, így lett nyolcadik osztályos a fiú. Amennyit tudunk és hagy nekünk, majd segítünk rajta, hogy legalább rendesen megtanuljon olvasni, esetleg legyen fogalma a matematikáról. Olvasni kell a kilencedikes magántanulóval és húgával is. Ők éveket töltöttek Belgiumban, onnét visszatérve az elmúlt évben jártak is meg nem is iskolába. Olvasási és több tárgyból való komoly elmaradásaik vannak. A 15 éves fiú ebben az évben magántanuló lett, amit én nem igazán értek, ennek jelentősége szerintem főként az apa szempontjából van, ki „dolgozni” jár fiával. Megkért, hogy tanítsuk a fiút olvasni, amit persze meg is teszünk, de nagyon nehezen megy az időpont egyeztetés, mert mindig valami fontos elintéznivalójuk akad. Úgy látom, itt a magántanulóság egy hallgatólagos egyezség az iskola és szülő közt, én pedig a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tudományok elsajátításával ösztönzöm a fiút. A hat tárgyból bukott gyereket a tanév elejétől anyjával együttműködve szeretnénk rendszeresen korrepetálni Sok, sőt szinte a legtöbb múlik a szülők együttműködésén, gondolkodásán. A hat gyerekes családnál a gyerekek szívesen mennek iskolába, az ovisok is várják a szeptembert. Nem könnyű itt az élet a gyerekeknek. A hetedik emeletről alig jöttek le a nyár folyamán. A játszóház, a játszótér, ahova vittük őket, szinte az egyetlen szórakozás volt. Ezek után jó lesz nekik majd közösségben, rendszeres elfoglaltság, napirend mellett élni.

A szeptember változást hoz majd a ház életébe az új beköltözőkkel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megy majd a kölcsönös elfogadás. Érdekes, hogy most kezdünk egy közösséget kialakítani, formálni, s viszonylag hamar új szereplők kerülnek a kőrbe. Ez mindenki számára új helyzet lesz majd, remélem, sikeresen megoldjuk.

Lőrincz Norbert

Gőzerővel dolgozunk a felújításokon, 5 lakás jövő héten teljesen kész lesz, s elindul az Önkormányzati bérlőkijelölés, ami azt jelenti, hogy a feladataink bővülnek, hisz a beköltöztetett bérlők minden ügyes-bajos dolga a mi ügyünk is lesz a vállalásunk szerint, amíg a házban laknak.

Kialakult a gyermekprogramok rendszere, mely szerint önkéntes főiskolásunk végzi a felzárkóztató, korrepetáló feladatokat szociálpedagógusunk felügyeletével. Eszter foglalkozik a kicsikkel, a szociálpedagógus kollegina pedig a nagyokkal, heti min. 2 alkalommal.

Elhatároztuk, hogy minden hónapban szervezünk egy közösségépítő programot, - amíg engedi az idő, kirándulásokat -, hogy a házban lévő és maradó törzslakosság minél jobban összekovácsolódjon.

Két lakó az elmúlt hetekben aktívan dolgozott egy vállalkozó égisze alatt a lakások felújítása kapcsán. Jól sikerült a kiválasztás, mivel mindkét emberünkkel meg volt elégedve a vállalkozó, s a továbbiakban is fogja őket foglalkoztatni.

A Veszprémet elkapó augusztus közepei vihar igen nagy károkat tett a házban is. Több lépcsőházi forduló bedeszkázását és üvegezését betörte, a tetőn 40 cm eső állt (alig tudott lefolyni a hirtelen nagy mennyiségben lezúdult eső). A tetőn lévő még meglévő üvegtáblák nagy részét szintén széttörte a vihar, megterítve vele a tetőt teljesen, s sajnos sok helyen az üveg fel is sértette a frissen megjavított tetőszigetelést.

Most már látva a feladatokat, az emberanyagot jól ismerve elkezdtük összeállítani a szociális munka protokollját a házban, s ennek írásbeliségét, rögzítését is.

 Túl vagyunk egy újabb közgyűlésen a házban, ahol több fontos dologról is döntés született, mint pl. a lift, a biztonsági kamera rendszer, a portaszolgálat kérdése. A lakókat sikerült meggyőzni, s az összes előterjesztés számunkra pozitív módon egyetlenegy tartózkodás mellett elfogadásra került.

A ház Sanyi bácsija erősíti vonalainkat, már nem csak indirekt módon, hanem mint a ház, s az MMSZ megbízott belső ellenőre felügyeli a felújítási munkálatokat.

Sikerült újabb 1 lakást megvásárolnunk, s további hármat lefoglalóznunk.

S a helyzet fokozódik.

Szeptember elején nekiugrunk a 3. szint teljes felújításának, majd októberben reményeink szerint újabb 5 lakás felújításának, melyeket szintén bérlők fognak átvenni.

2010. augusztus-szeptember

Pokoli mindennapok

Dallos Andrásné, Eszter

Rekkenő hőség, lézengő emberek, a ház kutyái kiterültek. Az ajtók szinte mindenütt nyitva, egy kis szellőt remélő lakók  alig öltözetben. Könnyű beszédbe elegyedni, a téma adott: hőségriadó. Na és persze a Balaton.

A hónap sikerélménye a balatoni kirándulás. 17 gyereket és 5 felnőttet sikerült a balatonalmádi strandra elvinni. Egy nap boldogság, amihez nem kellett más, mint némi útiköltség, 90 zsemle, 1,5 kg szalámi, 52 gombóc fagyi és persze a kánikula. A szülők és gyerekek egyaránt nagyon élvezték a kirándulást, mely még hosszabbra is sikeredett a tervezettnél.  Nagy örömömre velünk tartott egy fiatal család 3 hónapos babájával és egy kedves, nagyon élénk kisfiúval. Eddig a napig meglehetősen zárkózottak és elutasítóak voltak, nem is nagyon lehetett velük találkozni a nyolcadik emeleten kívül. Azóta jobb a kapcsolatunk, kérnek és elfogadnak segítséget.  Nekem sok tanulsággal szolgált a kiruccanás, s egy lendülettel, hogy a későbbiekben is szervezzünk hasonló programokat. Fontosnak tartom a gyerekes családok közösséggé formálását, úgy gondolom, ez alapul szolgálhat egy későbbi erős húzóerő létrehozásában. Emellett, bár eleinte kicsit tartottam tőle, mára nagyon szívügyemmé vált a gyerekekkel való törődés. Épp a kirándulás kapcsán ért meg bennem a gondolat, hogy a nagyobb fiúk mellé jól jönne egy kis segítség. Egyrészt, hogy foci, labdázás mellett beszélgessen velük „férfias” témákról, másrészt hogy segítse őket a tanulásban, mert itt komoly gondok mutatkoznak. Így egy ismerős harmadéves szociális munkás tanulót hívtam a Hittudományi Főiskoláról. Ő hetente két délután jön nagy elhatározással, remélem eredményes lesz az együttműködés.

Történt egy haláleset a hónap során. Egy 28 éves, rokkantnyugdíjas fiatalember szerelmi bánat és jókora adag alkohol hatására felakasztotta magát az épület háta mögötti sportpályán. Sajnos, a ház szinte minden gyereke szemrevételezte a halottat, s részletesen elmesélték a látottakat.

Folyik a fejtetű elleni küzdelem. Szinte az összes gyerek feje hemzseg a lakóktól. Az ÁNTSZ-től kapott szernek nagy hasznát vettem, osztottam bőségesen mindenkinek. A 7. emeleti P. kislányok apja radikális módon intézte el a kérdést, kopaszra nyírta lányai fejét. A lányok csont soványak, s a kopasz fejükkel döbbenetes látványt nyújtanak, mint a múlt kísértetei. 

Jó itt a nyár, nyitott ajtók, a ház előtt mindig ül valaki, könnyű dolgozni. Van, hogy  mindenkinek sürgős mondanivalója van, azonnali problémája. Ilyenkor folyamatosan kopognak, nagy a jövés-menés. Máskor csendes a ház, van időm végiggondolni, kit láttam régen, melyik lakót nem ismerem. Ezeken a napokon őket igyekszem meglátogatni, kicsit beszélgetni. Már meglévő kapcsolatok elevenedtek meg az itteni klienskör kapcsán a hivatásos gondnokokkal, családsegítőkkel, nyugdíjfolyósítóval. Így mindig van valami tennivaló, gyorsan mennek a napok.

Operatív történések tőmondatokban

 1. Megtörtént a villamos fővezetékek cseréje a házban, ami azt jelenti, hogy a ház egészében új villamos vezetékek vannak a lakásokig, ill. a villanyórákig. Természetesen ezzel a hadművelettel jelentős csapást mértünk az áramtolvajok jól menő üzletére (kicsit tartunk is tőle), mivel csak a mi 36 lakásunkat tekintve, 7-8 plusz ráakaszkodó vendégtől váltunk meg…

Az elmúlt idők egyik nagy csodája: az E-on felszerelt 28 db előre fizetős mérőórát!!! S folytatják!

2. Megtörtént a tető felújítása, mely kapcsán így várhatóan már csak egymást tudják eláztatni a lakók, mivel a tető jól vizsgázott a múlt heti özönvízben… 40 cm víz állt a tetőn, mivel nem bírta a rendszer. (A vállalkozó jelezte, ezentúl medenceszigetelést is be mer vállalni…)

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával aláírtuk a szerződést, miszerint 5 lakás bérlőkijelölési jogát 2010. augusztus 31.-én átadjuk részükre. (Most gőzerővel nekiálltunk a teljes lakásfelújításoknak.)

4. A ház egészében a lakók segítségével, közreműködésével megkezdtük a lombtalanítást, valamint a 8. emelet problémás „szemét” lakását kiürítettük, valamint befejeztük az erkélyek kipakolását, fertőtlenítését a saját lakásainknál.

5. Küzdünk a kocsmáért…, nem adjuk fel…, talán némi reménysugár most mutatkozik…

6. Munkába állt a szociálpedagógus kollegina, valamint lett egy önkéntes fiatalember is aki most segíti munkánkat. Alakul az élet. Ez jó!

7. 1 db lakást lefoglalóztunk stratégiailag fontos helyen.

8. Készülünk a jövő heti társasházi közgyűlésre.

2010. július

Holnap is nap lesz  

 Dallos Andrásné, Eszter

 

A modern Veszprém képéhez hozzátartozik a „Pokoli Torony”, éppen úgy, mint a lehetetlen húszemeletes a város központjában. Azonban ez egy peremvárosi épület, lakói nem csak a város, hanem a társadalom peremén is élnek. Hogy miért, ennek története hosszú, többen többféleképpen mondják el. Az azonban tény, hogy a ma itt lakó 120 ember szenved a város előítéletétől, a szegénységtől, s önmaga poklától.

 Az útról a házba érve az első lépések bizonytalanná váltak. A sötét folyosókon imbolygó emberek, az elrohanó kutyák, s az egész házat belengő kellemetlen szag egyidejű érzékelése mellbe vágott. Persze az is igaz, hogy a ház rossz híre is akarva-akaratlan hat, s az ember az első nem túl megnyerő külsejű lakóval való találkozás után legszívesebben szedné a sátorfáját. S hogy mégis miért nem? Talán az erős hit, hogy kell és lehet tenni ezekért az emberekért, hogy meg kell és meg lehet tenni a kellő lépéseket azért, hogy emberhez méltó körülmények közt éljenek, becsüljék önmagukat, s előre jussanak a szűk és tágabb környezetükben, példát mutatva az ország más részein hasonlóképp élőknek. Hit az elfogadásban, a felebarátságban, lehetne mindenféle észérvet találni, de minek? Itt kellett maradni!

Ami ezután következett: a bizalom. Ennek kiépítése, megszerzése, Ez nem egyszerű ebben a közösségben sem. Az itteniek bizalmatlanok, kaptak ők már eleget, s persze, ki tudja, mi a Máltai Szeretetszolgálat? Mit akarnak, miért vesznek lakásokat, ki akarnak mindenkit költöztetni, jó ez így, minket mindenki lenéz...  Szóval bizonyítani kell. Tettekkel, szavakkal, jelenléttel. Másfelől meg bízni kell. A munka eredményében, pici sikereknek örülni, bízni a következő napban a kudarc után. S miután megszületett a bizalom, jön a felelősség. Azokért, akik bíznak bennünk, akik tőlünk várják, hogy segítsünk, akár egy apró napi problémában, akár egy egész családot érintő megoldhatatlannak tűnő bajban. Többször felvetődött a kérdés, hogy miben kérnek segítséget az itt lakók.  Nehéz válaszolni erre, mert ha itt az ember valakivel leül beszélgetni, előbb-utóbb talál valamit, amihez hozzá kellene nyúlni, amiben elkelne egy kis segítség. Minden napra jut valami, ezért nem egyszerű ezt megfogalmazni, meghatározni.

A Ház d olga halad szépen, ezt az itt lakók is lassan érzékelik. Ma már érzik, hogy a változások az ő érdekükben történnek. Jo bban odafigyelnek a környezetre, s kezdik elhinni, hogy rend lesz újra a házban, a Házgyári úti lakcím sem fog stigmát jelenteni. Kezd kialakulni egy csapat, amire támaszkodhatunk, hogy elősegítse tevékenységünket.

A házban a gyermekek élete sem könnyű, talán ezt volt a legfájdalmasabb tapasztalni. A folyosókon, az először még szemetes udvaron a porban játszó kicsik a „leghálásabb közönség”. Ők nagyon fogékonyak a változásra, a jóra.

Többször elhangzott egy kisfiú szájából játszóház után: nem akarok visszamenni a Pokoliba! (az egyik legrosszabb körülmények közt élő család gyermeke) Az ő formálásuk, rajtuk keresztül a szülők elérése az egyik legfontosabb feladat. Így lehet majd a fiatal szülőket bevonni programjainkba, a házzal kapcsolatos tevékenységbe. Ezek a pozitív és előremutató dolgok, időnkénti pozitív visszajelzések erőt adnak a továbbiakhoz, valamint felerősítik a felelősség érzését.

 Furcsa, de sokszor érzem úgy, hogy itt a kimondott szónak nagyobb ereje van, mint bárhol máshol. Kevesebb az árnyalat, a fekete feketébb,..  durvábbak a konfliktusok, minden megnyilvánulás erőteljesebb, mint más kulturális közegben. Ezért minden megnyilvánulásunkra oda kell figyelni, vigyázni a következetességre.

Elsődleges az egyensúly és a kiegyensúlyozottság. Nem könnyű megtalálni ezt minden esetben, bent is lenni, s kívül is maradni. Kell elkötelezettség, szeretet és hideg fej, mindezt a megfelelő pillanatban. Vannak esetek, hogy nem sikerül, ahogy kellene, de ebből is tanulunk és holnap is nap lesz.Lassan összecsiszolódik egy csapat a Szeretetszolgálatból és egy elhagyott embercsoportból. 

2010. május-június