A "Négy elem"

Veszprém, a vertikális nyomortelep 

„Pokoli torony 2. rész”, de élőben. Veszprémben egy pusztuló közösséget próbál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működőképessé tenni, egy olyan közösséget, ahova a postás is csak rendőrrel együtt hajlandó járni…

A „Pokoli Torony híre Veszprémben olyan, mint a pesti „dzsumbujé” fénykorában. Ki ide belépsz… De talán mára már nem.

A 200 lakásos pusztuló épületben „Jelenlét” van, elképzelés, tervek és tettek. Lőrincz Norbiék keze alatt biztosan formálódik, változik át az épület és remélhetőleg az itt ragadt közösség élete is. Hiszünk benne, hogy az itt ragadt 120 ember élete nem a nyomorról, bezárkózásról, céltalan leépülésről fog szólni az elkövetkező években.  

Pokoli leltár  

Veszprém, mint történelmi és Magyarország egyik leggazdagabb városa, ahol a munkanélküliség is valamennyivel enyhébb, mint az országos átlag. A lakosság kb. negyedrésze van súlyosan eladósodva. Az Önkormányzati bérlakás rendszer kapcsán komoly várólista kezd kialakulni, de a lakosság 60 %-a biztonságos körülmények között él. A Házgyári u.1. (Pokoli torony) 10 emeletes háza a város szégyenfoltja, s szinte az egyetlen magára hagyott, megoldatlan szegregált településrész, mely közösségi rehabilitációért kiált.

A közösség jelenlegi létszáma kb. 118 fő. Ebből   férfi: 51 fő, nő: 40 fő, gyerek: 27.

Jellemző az általános iskolai végzettség, illetve a szakmunkás iskola az idősebb korosztálynál jellemző, kik a rendszerváltás előtt szereztek szakmát, s ma rokkantnyugdíjból, járulékból, munkanélküli ellátásból élnek. A szakképzett és rendszeres munka jövedelemmel rendelkező lakók száma csekély, alkalmi munkavállalás jellemző.

A lakások mérete 16 és 34 nm. között mozog. Nem egyedi, hogy egy kisebb, 17 nm-es lakásban több generáció él együtt, zsúfoltan, egészségtelen körülmények közt. A lakások mérete több helyütt nagyon nehéz körülményeket teremt a gyerekek számára, a minimális lehetőséget alig van biztosítva a gyerekek részére az egészséges élethez.

Itt a gyerekek többnyire a folyosón játszanak, élettérként a ház közös részeit használják, mely a többi lakó rosszallását eredményezi, konfliktusokat teremt a családok közt.

 

Ózd, Hétes-telep

Csodaszép is lehetne, völgyben fekszik, kicsit a várostól rejtetten, patakmeder a település mellett, napsütés… idilli kép lehetne, ha nem egy cigánytelepen járnánk, ahol tapintható a nyomor, ahol bizalmatlanul méregetnek a helyiek, „már megint egy újabb filmes csoport”.

Rengeteg a gyerek, a felnőttek többsége passzívan tölti az idejét. Nincs munka, nincs semmi. Már a közeli meddőből sem lehet bányászni a kokszot, vasat. Mit lehet itt kezdeni? Mindent…

Bódis Kriszta és önkéntesei –segítségünkkel felvértezve- itt „felforgathatják a világot”, persze jó értelemben, látványos fejlődést elérve, ahogy felforgatták a szükséglet-piramist is, és kiaknázták a telepi emberek önmegvalósításban rejlő pozitív energiáit.

Hétesi leltár

Ózdon a Hétes-telepen és Hétes völgyben maximum 450 ember, 80 család él, akiknek közel fele gyerek.

Az átlagéletkor 50-55 év közötti, a telepen nagyon sok az újszülött. A fiatalkorú szülők száma (12-17 év) kimagasló. A népesség 17 nagyobb házban oszlik el.

A telep elhanyagolt, szemetes, a lakások sérültek, romosak, beáznak. Vizet egyetlen kútról cipelnek kannákban a telep közepéről,  áramuk a szolgáltató jóindulatán múlik, mérőórák nincsenek. Néhány közös „budit” használnak, amit nem szippantanak, szemét szállításuk nem megoldott.  A szociális állapot és a kilátástalanság törvényen kívül helyezi őket.

A többség rendszertelen munkalehetőséggel bír, gyűjtögetésből, kukázásból, vasazásból, segélyekből tartja fenn magát.  

A családok illegális eszközökhöz nyúlnak az életben maradás érdekében, sok a deviáns szülő. A mostoha körülmények miatt a gyerekek betegeskednek, lemaradoznak az iskolából, ruházatuk, ellátásuk, tisztaságuk sokszor a szülők igyekezete ellenére sem üti meg azt a szintet, amit a többségi környezet elvár. Ezért külön megbélyegzik őket, ami negatív identitáshoz, az önértékelésük csökkenéséhez, alulmotiváltsághoz, tanult tehetetlenséghez vezet.

Családok mentén szervezett kisközösségek alkotják a Hétes-telepi közösséget. „Gettótörvények” uralkodnak, gyakran erőszakkal oldják meg a konfliktusokat, gyakoriak az egymás közötti kommunikációban a szélsőséges indulat-reakciók.  

Aki erre a telepre kerül, az végállomáshoz érkezett. A sorsukról a gyerekek is így gondolkodnak.

 

Sajókaza, Gimánzium és asszonygyülekezet

Elsőre a közösségteremtés, a képessé-tevés, a közösségi erő formálása jut eszünkbe Derdák Tiborék csapatáról. A Sólyom-telepi asszonygyülekezet petíciót nyújt be a Sajókazai önkormányzat képviselőtestületi-ülésén. Ez mára hétköznapi jelenetnek számít Sajókazán, az egyik legnagyobb olyan hazai településen, amely lassanként roma többségűvé válik.

Az ezerfőnyi cigánytelepi lakosság körében mindössze két fő rendelkezett érettségivel. Ez a döbbenetes arányszám késztette a Dzsaj Bhím Közösséget gimnáziumi programjának elindítására. Mára már egy kis létszámú kollégium elindítása is reális közelségbe került.

A Dzsaj Bhím munkatársai, ökéntesei között szép számmal találunk olyan iskolázott cigány fiatalembereket, akik megvalósítók tudnak lenni egy modellértékű projekt szakmai megvalósításában.

Ózdi leltár

Sajókaza az egyik legnagyobb azon hazai települések sorában, amelyek lassanként roma többségűvé válnak. Sajókaza a falusi roma közösségek közül is kitűnik a tömeges nyomor mélységei miatt. Lakossága 3300 fő, ennek több mint harmada roma, közülük cigánytelepi körülmények között él kb. 1000 fő. Többségük egy sok száz fős évszázados bányászkolónia épületeiben (Sólyom telep) illetve mellettük néhány sor CS-lakásban (Szegfű u., Virág u.), kb. 80 fő egy tradicionális oláh cigány telepen (Alvég avagy Petőfi u.) és további legalább 100 fő néhány leromlott falusi utcában (Vértanúk u., Sajó u., Nagykő u., Palota u., Széchenyi u.) lakik. A telepi népesség közel fele gyermekkorú, s a gyermekek arányának drámai növekedése az utolsó egy-két évben érte el a lehetséges maximumot.

A településen minden negyedik, aktív korú felnőtt munkanélküli, s ugyanennyien valamilyen szociális ellátásból élnek. A munkanélküli és inaktív népesség a falu cigányok lakta, szegregált területein koncentrálódik. Míg a Sólyom telep romhalmaz, sártenger, szemétdomb képét nyújtja, a közművek leépülnek, az Alvégen árvíz pusztít, addig a falu központjában épülnek az utak, járdák, közművek, épül a szép új szökőkút.

A kirekesztett tömegek nem jelennek meg a közösségi szervezetekben, a három keresztény felekezet gyülekezeti életében nem találkozunk romákkal. A művelődési ház programjai évtizedek óta nem célozzák a cigány lakosságot.

Az önkormányzatban egyetlen telepi lakos, egyetlen cigány sem foglal helyet.

Kisebbségi önkormányzat nincs.

 

Monor, Tabán-program

 2004-ben indult Máltai modellprogram, mely – többek között – azt mutatja be, hogyan lehet „kis pénzből” működtethető, maradandó, értékálló szociális tevékenységet végezni egy cigány-telepen. Kell hozzá néhány bolond, akik hajlandóak az „életüket”, személyiségüket, elhivatottságukat feltenni a telep, a szegény emberek életminőségének javítására. Nyomon követhető a fejlődés, a „jelenlét” és munka eredménye. A kezdeti életveszélyes lakhatási körülményeket és kilátástalanságot felváltotta egy élhetőbb korszak a telep életében.

Ma már nem reménytelen egy ide születő gyermek élet-perspektívája. Van lehetősége tanulásra, továbbtanulásra, az egészségeshez közelítő táplálkozásra, lakhatási és higiéniai körülményei összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a program indulása előtt. És van segítsége olyan szakemberek személyében, akik ismerik és értik a cigány/szegény emberek problémáit.

Monori leltár

A ’Tabán’ szegény/cigány telep Monor centrumától kb. 5-10 perc sétára fekszik, a kertvárosi településrészben zárványként helyezkedik el. Egykor romák és magyarok által egyaránt lakta füves, fás, ligetes terület volt. A település egyetlen szegregátumában 300 fő körüli az alacsonystátuszú népesség száma (142 fő a felnőtt, 168 fő gyermek).

A teljes felnőtt lakosság átlagéletkora 32 év volt, a  18 év alattiak átlagos életkora 7 év. A telepen élő teljes népesség átlagéletkora 20 év a Tabán tehát egy jellemzően fiatal felnőttek által lakott szegénytelep, ahol sok gyermek él. A 168 gyermek szinte kivétel nélkül hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. A telepen elő tanköteles korú gyermekből 32 fő sajátos nevelési igenyű, ez a telepen elő tanköteles korosztály 26%-a. A 14-18 éves korosztályban alig van továbbtanuló.

A telepen élő aktívkorú népességben a munkaerőpiacon történő részvétel kb. 10-15 %-ra tehető (betanított- és segédmunka), további 10% a közmunkaprogramban vesz részt. A telep felnőtt népessége a munka világához elsősorban fekete és idénymunkákon keresztül kapcsolódik.

Szervezett, érdekérvényesítésre alkalmas közösségekkel a telep nem rendelkezik, önerőből ilyen szerveződéseket létrehozni nem képes. 

Telepen élő családok szinte mindegyike elsődleges célként fogalmazza meg a telepről történő kitörést, új lakóhely megtalálását.

A telep lakóinak a tágabb környezethez való viszonyát hiányok és konfliktusok jellemezik.